14. Reggeli unalom.

Reggel kilenckor keltem fel. Csokismüzlit ettem reggelire, majd elkezdtem készülődni. A hajamat kontyba fogtam, a frufrumat pedig feltűztem, hogy ne lógjon ki. Egy mintás fehér pólót vettem fel, egy sötétszürke farmert és egy fekete csizmát. A szememet cicásra húztam ki, és egy kis szájfényt is felkentem.

Fél tízre már készen is voltam. Gondoltam átmegyek Pattiehez és megkérdezem mi a mai program. Ő még pizsamában volt, és egy bögre forró teával a kezében nyitott ajtót.

-Jó reggelt! Zavarok? - kérdeztem, mert még elég álmos arcot vágott.

-Óóó, dehogy! Gyere csak! - intett befelé. - Nagyon csinos vagy! Egy teát?

-Most nem! Köszönöm! - ráztam a fejem. - Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, mi a mai program!? - ültem le a kanapéra.

-Hát délelőttre semmi... Csak lustálkodás. Aztán háromra ott kell lennünk a koncerten, hatkorpedig indul a repülő Miamiba.

-Rendben. Köszi. Akkor délelőtt szabad program? - kérdeztem izgatottan.

-Igen. Van terved?

-Szerintem elmegyek sétálni. Még sosem sétáltam Amerikában. - nevettem.

-Egyedül?

-Hát... Nem tudom...

-Ne menj egyedül... Inkább hívd el Justint. Ráfér egy kis testmozgás. Tegnap úgyis egész nap a gépen ültünk.

-Ok. Akkor megek, megkérdezem. - pattantam fel. Kimentem a szobából és az egyel arrébb lévő szobaajtón kopogtattam. Justin nyitott ajtót. Elég nyúzott feje volt. Látszott rajta, hogy éjszaka keveset aludtak.

-Gyere be! - mondta álmos hangon.

Mikor beléptem tátva maradta a szám. A tegnapi ruhák szétdobálva, üres Redbull-os üvegek az asztalon és a földön, egy csomó videójáték össze-vissza. Igazi fiúszoba.

-Ezt egyetlen éjszaka alatt hoztátok össze? - kérdeztem meglepődötten.

-Hát jah... Elvoltunk az éjjel... - nevetett Justin.

-És Kenny hol van?

-Éppen fürdik. Meglesed? - kérdezte hülye mosollyal.

-Bolond! - ütöttem vállba. - Na szóval... Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem lejöttök- e a városba!?

-Persze. Mikor?

-Én készen vagyok. Rajtatok múlik! - mutattam a szobára, utána pedig Justinra.

-Akkor mi elkészülünk, és ha készen vagyunk bekopogunk érted.

-Jó. Akkor én megyek. És légy szíves ne három óra múlva. Akkor inkább lemegyek egyedül.

-Jóó-jóó! Maximum egy óra! - bizonygatta. - Mellesleg jól nézel ki! - kiabálta utánam, mikor már az ajtó felé tartottam.

-Köszi! - kiáltottam vissza, és mentem a szobánkba.

Háromnegyed óra múlva Justinék kopogtak az ajtón.

-Indulhatunk? - kérdezte Kenny.

-Na végre! - rontottam ki az ajtón. Erre mindketten grimaszokat vágtak. Jót mosolyogtam rajtuk, aztán elindultunk.